Gyermekekért Alapítvány

A Gyermekekért Alapítvány 1995. óta működik a településen, mely a helyi általános iskola tanulóit hivatott támogatni. Célunk, hogy csökkentsük a kistelepülésen élő gyermekek hátrányait a nagyvárosokban élőkkel szemben, valamint a nehéz anyagi körülmények között élő tanulóknak is lehetőséget kívánunk nyújtani különböző szolgáltatások igénybevételére. Különös figyelmet fordítunk a hagyományőrzésre, illetve a kulturális értékek előtérbe helyezésére.
 
Alapítványunkkal szorosan együttműködnek a település pedagógusai, a szülői munkaközösség tagjai. Kiváló a kapcsolatunk a község Önkormányzatával.
 
Tevékenységeink:

Támogatjuk a helyi Általános Iskola hátrányos helyzetű tanulóinak művészeti képzését, lehetőséget teremtve a nehéz körülmények között élő gyerekek településen belüli művelődésre, ismeretszerzésre, tehetségük kibontakozására.

Az „Év tanulója˝ címmel járó költségeket finanszírozzuk, ezzel is motiválva a gyerekeket a tanulásra, bizonyításra.

Bevételeink növeléséhez Alapítványi bálokat szervezünk.

Az egészséges életmódra nevelést kiemelten támogatjuk. Ennek keretében sportrendezvényeket, táplálkozási bemutatókat, egészségvédelmi és baleset-megelőzési vetélkedőket támogatunk.
Támogatjuk a 2. osztályos tanulók úszásoktatását.


Szervezetünk alapító okirat szerinti célja:

A Tiszatenyői Szent István Általános Iskolában folyó nevelő-oktató munka eredményesebbé tétele, a hátrányos helyzetű tanulók támogatása, az 1997. évi CLVI. Törvény 26§ c/4 ( nevelési-oktatási, készségfejlesztési, ismeretterjesztés), továbbá c/10 ( gyermek. és ifjúságvédelmi, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet) pontjaiban foglaltak szerint.

Szervezetünk alapadatai:

Cím:
Gyermekekért Alapítvány
5082 Tiszatenyő, Petőfi út 6-8.
Tel.: 0656/335003
Fax: 0656/579009

Képviselő: Tóth Éva kurátor

Adószám: 18824766-1-16

Bankszámlaszám: 10918001-00000065-94190006, Gyermekekért Alapítvány (Unicredit Bank)


Bírósági nyilvántartási szám: 491





Névnap

2020. augusztus 9. vasárnap

Emőd







Facebook

Fenntartó

eNapló

Efop 3.3.5

Efop 4.1.3