Tiszatenyői Szent István Általános Iskola

Tiszatenyőn az első iskolát az 1920 - as évek végén építették. A jelenlegi épületet 2000 - ben adták át, a használhatatlanná vált régi iskola helyére. 2001 - ben a gyermekek és a lakosok boldogan vehették birtokba a tornatermi részt is. A jelenlegi elsősöknek már természetes, hogy ilyen gyönyörű iskolába járhatnak, hiszen születésükkor már ez az épület díszítette a települést. Most búcsúzó nyolcadikosaink viszont még átélhették azt a fantasztikus érzést, ami egy új iskola birtokba vételét, otthonossá tételét övezte. Mindannyian büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehettünk ennek a munkának, amelyben szülők, pedagógusok, a község lakosai és a gyermekek közösen vettek részt.

 


2004 - től intézményünk Általános Művelődési Központtá alakult, felvállalva a település kulturális életével kapcsolatos feladatokat is, így egy épületen belül működik az iskola, a művelődési „ház” és a könyvtár is. Színvonalas rendezvényeinkkel igyekszünk felpezsdíteni a szürke hétköznapokat.

Az iskolák állami fenntartásba vétele során először a Törökszentmiklósi Tankerületi Központ, majd 2017-től a Karcagi Tankerületi Központ látja el a fenntartói feladatokat.

Intézményünk hivatalos neve az átvételtől: Tiszatenyői Szent István Általános Iskola

 

 

Osztálytermeink világosak, otthonosak. Szaktantermeink a gyermekek igényeit és a korszerű oktatást igyekeznek kiszolgálni. Adottságainkra támaszkodva változatos programok egészítik ki a tanulást. Az idejáró tanulók megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyekben szívesen vesznek részt. (többek között néptánc, zeneiskola, sportkörök, erdei iskola)

 

 

 



Névnap

2020. október 24. szombat

Salamon







Facebook

Fenntartó

eNapló

Efop 3.3.5

Efop 4.1.3